Ez cikk elsőként a jégkorong blogban jelent meg. Az amerikai NHL mérkőzés hajhászásom egyetlen eredményes kísérletéről szól. Ide meg elfelejtettem kitenni. Az előszezonbeli téblábolás többi beszámolója itt olvasható.
Nem mondhatnám, hogy a világ legizgalmasabb dolga egy előszezonmeccs. Csak a körítés és az ár ugyanaz, a hangulat nem. Legközelebb már élesre megyek, de az igazi álom egy kupadöntő 7 meccse.
Nyáron az ínséges időket a Game 7 Collection című DVD dobozzal ütöttem el. Ebben az utóbbi évtizedek legizgalmasabb Stanley Kupa-döntőinek hetedik mérkőzéseit gyűjtötték össze. A legeslegizgalmasabb a Madison Square Gardenben tartott mindent eldöntő volt, amelyet a Vancouver Canucks ellen játszott az akkor több mint fél évszázada nyeretlen New York Rangers. A DVD a vágatlan közvetítést adja, gyönyörű dauerokkal és hatalmas válltömésekkel a közönség soraiban. A himnuszból egy mukkot sem lehet hallani. Áll a jég közepén egy jól öltözött, becsületes énekes, akinek a hangját teljesen elnyomja az örjöngő tömeg. Na, ilyennel nem szabad melegíteni egy felkészülési mérkőzésre.
A NHL-szezonon kívüli kalandjaimat két részben követhették a Bodicsek olvasói. A várakozásoknak megfelelő volt a meccs. Megvolt, pipa. Az Atlanta Thrashers játszott a Nashville Predatorsszal. (Figyelem! a thrasher nem szemetes, hanem egy Atlantában honos madár.) Az előzetes esélylatolgatások az amerikai osztályzási rendszerben egy kettes alának megfelelő D+-szt ítéltek az Atlantának. Nem véletlenül.
Atlanta ha valamiről, akkor inkább az Elfújta a szél című regényről, a baseballcsapatáról (Braves) vagy a kosárcsapatáról (Hawks) híres. A városnak 1972-80 között a Flames volt a hokicsapata, amely később Calgaryba költözott. 1997-ig kellett várni az új franchise-ra, amely tízéves évfordulóján egyetlen egyszer be is jutott a rájátszásba. Meghatározó játékosai egyre-másra elhagyják. Bobby Holik a New Jerseyben, Marian Hossa a Detroitban folytatja pályafutását. Két közepesen fényes állócsillaguk a 36 éves orosz szélső, Vicseszlav Kozlov ,és a 25 éves orosz Ilja Kovalcsuk. Kovalcsukot 2001-ben 1/1-es draftként választotta a Thrashers. Ő volt az első 1/1-es orosz. Azóta is a közönség kedvence, alig lehet más mezt látni a lelátón és a stadion környékén. Van, aki orosz válogatott mezben, van, aki All Stars-mezben, és van, aki Ak Barsz Kazany-mezben viseli Ilja számát. Akikkel még helyben megismerkedtem, az az ifjú Zach Bogosian, az örmény származású 1/3-as idei draft. Támadó szellemű védő, amire eléggé rászorul a csapat. Ügyes fiú, ebben a Thrashersben simán meg is ragadhat további farmoltatás nélkül. A másik bemutatkozó ifjú a cseh Pevelec kapus volt, akit a harmadik harmadban cseréltek be 4-2-es vezetésnél, és hamar bekapott három gólt.
A meccs azért nem volt pocsék. Az iram még az alsóházban is sokkal gyorsabb, mint amit itthon (akár az EBEL-ben) megszoktunk. A tét nélküli meccsen is van rendesen hajtás és bunyó. A sok sorvariálás, kísérletezgetés miatt azonban mégsem tűnik szuperhősök csatájának. A közönség elsősorban a türelmetlen bérletesekből, és egy-két északról vagy Európából odavetődött sportrajongóból állt. Kis jóindulattal negyed ház volt. Gyászosan festett, de így sem fértek volna be a nézők egyetlen magyar csapat csarnokába sem.
A körítés fantasztikusan profi volt. Ismerik azt a bajszos bácsit, aki sídzsekiben kijön visszarakni a kaput a helyére egy fúróval? Itt ez hat alig ruhás cheerleader volt. Istenien állt a kezükben a hólapát. A szünetben két szerencsés utazhatott a Zambonin (Spiller István kedvéért: Rolba; más néven hókotró), amíg az a jeget javította. Az óriás kivetítőn minden helyzet ismétlését meg lehetett nézni, és gól esetén egy régi Oscar-díj-átadó közönsége tapsolt felálva a csapatnak felvételről. Bunyó után filmklasszikusok verekedtek a kivetítőn. Talán nem is véletlen a főhajtás, a Phillips Arena egybe van építve a Turner csoport (CNN, Cartoon Network, Turner Classic Movies) székházával.
Ami klassz lehet a negyed házban, hogy könnyen lehet jó helyet kapni. Én a hazai csapat cserekapusa mellett ültem. Köztünk a plexi és Atlanta legvidámabb sorsú rendőre. Családias volt. Nem lesz idén sem az év meglepetéscsapata a Thrashers, de azért nyomokban összeszedettséget mutattak. A félgőzzel hajtó Predators az első harmadban sokkal meggyőzőbb volt. Tőlük igazán csak Joel Wardra emlékszem, mert igen könnyű kiszúrni egy fekete jégkorongozót.
A hokiközönség Amerikában is kedves népség. Szívesen beszélgetnek, és kifejezetten lekötelezettnek érzik magukat attól, ha megtudják, egészen Európából jöttél, és nagy izgalommal várod a mérkőzést. És ez nemcsak egy olyan elfuserált csapat megszomorodott rajongóira igaz, mint a Thrashers. Ugyanez volt Minneapolisban is. A jégkorongrajongó az USA-ban is csak elnyomott kisebbség, barátai számára tiszteletre méltó csodabogár. Különösen igaz ez délen. Atlantai szállodámban a pultos lány majdnem a nyakamba ugrott, amikor megtudta, hogy hokimeccsre készülök.
Azt hiszem, az ilyen rajongók lennének a legnagyobb vesztesei annak a javaslatnak, ami az ESPN Magazine legutóbbi számában jelent meg. Miszerint csak olyan városnak lehessen NHL csapata, amelyben befagynak télen a tavak. A felvetés nem teljesen nonszensz. A hoki nem a Santa Monica-i strandon lebarnult szörfös srácok bulija. Sokkal inkább a minnesotai hat hónapos télben megedződött srácok örömbe fordított sorsa. Én persze ebből a sorsból keveset láttam, mert Minneapolisban csak egy NFL-meccsre jutottam el, amiről szintén született beszámoló.
Péntek hajnalban elindult a rendes szezon, amely sokkal izgalmasabb lesz az előszezonnál. Mindjárt egy igazi hoki-csocsó klasszikussal kezdődött: Detroit vs. Toronto. Aztán a második játéknapon nyert a Thrashers. Jó szórakozást mindenkinek.
A képekre, vagy ide kattintva jön a többi kép.
