A jégkorong játékosok önkifejezési lehetőségei korlátosak. Mezőnyjátékosok elsősorban nyakukra lógó loboncukkal, a kapusok pedig maszkjukkal, sisakjukkal tehetik magukat egyedivé felismerhetővé. Az első rész után, most a maszkban rejlő lehetőségek kiaknázását tekintjük át.
A kapusmaszk eredetének számtalan változata van. A legelterjedtebb verzió szerint Jacques Plante az 1959-60-as szezonban hordott először maszkot, hogy védje az arcát. Más források szerint a legelső egy Elizabeth Graham nevű hölgy volt, aki vívómaszkban állt a Queens University női csapatának kapujába. Állítólag az apja parancsolta rá, miután otthagyott egy csinos összeget fogpótlásért a lánya fogorvosánál.
Időről időre feltűnt vállalkozóbb kedvű sérült kapusok fején valamiféle védőeszköz. A vívó maszk mellett az amerikai foci fejvédője és a baseball fogó sisakja volt a minta. Nem tudni pontosan ki kezdett el rendszeresen védőmaszkot hordani. Vagy a 32-es vagy a 36-os olimpián. Vagy drótból volt, vagy bőrből. Vagy japán kapuson vagy angolon volt. Mindegy is. A hírnév egy különc franciának jut, Jacques Plante-nak, aki öt Stanley-t nyert a Montreal Canadiensszel 1953 és 1963 között. Ő volt az első, aki rendszeresen hordta a maszkot.
Úgy tartják, a kapusok bogaras alakok. Minél gyorsabb egy sportág, annál bogarasabbak. Plante egész jól alátámasztja ezt a vélekedést. Például maga készítette ruháit, kötni is tudott. Ő volt az, aki a kapu mögött megállította a belőtt korongot, és gyakran bátran kikorcsolyázott a kiugrott csatárra. A maszkját is maga kísérletezte ki, és akkor sem tágított, amikor Toe Blake megfenyegette, hogy ebben a bohóc cuccban nem engedi majd játszani. Aztán mégis játszott, és első maszkos szezonjában megnyerte a Heart és a Vezina Trohphy-t is. Négy maszkos szezonon át is ő volt a legeredményesebb kapus. Később elkezdte saját fejlesztésű maszkjának tömeggyártását, amit 12 és 22 dollár közötti áron kínált a hetvenes években.
Ezt követően egymás után szoktak rá a maszk viselésére a kapusok. Később a hetvenes években ezt felváltotta a rácsos sisak, amit elsőként Vladiszlav Tretyak hordott. A dekorálás úttörője a Blackhawks kapusa Gerry Cheevers volt, aki sebhelyekkel díszítette maszkját, ami így még ijesztőbb lett. Ezt egyéb ijesztő harci festések követték, majd a vadállatos riogatás is népszerű volt. Manapság a narratív, történetmesélős vagy totemoszlopos ikonográfiájú sisakok jellemzőek. Az önkifejezés igazi virtuózai egészen komoly párbeszédben állnak a hagyománnyal. Modern sisakjukon régi példaképeik mintázatát idézik.
A hoki maszk rémisztő vonása az 1980-as Péntek 13. című filmmel került be a mainstreambe. Pár dollárért bárki hozzájuthat saját Jason álarcához. Aki ennél eredetibb és minőségibb replikára vágyik, az körülnézhet a hockeymasks.com-on, ahol 4-500 kanadai dollárért csodákhoz lehet jutni. Van akinek nem kellett maszk sem a félelmetességhez. Andy Brown a Red Wings, majd a Penguins kapusa volt az utolsó, aki 1974-ben fejvédő nélkül játszott. Az iránta tanusított tiszteletet nagyban elmélyítette, hogy ugyanebben az évben 60 percet töltött a büntetőpadon, ami sokáig NHL rekordnak számított a kapusok között.
Míg egy mezőnyjátékosnak be kell érnie színes cipőfűzővel, füstös plexivel, gólörömmel és a lobonccal az egyéniségének kifejezéséhez, addig a kapus szerelése nagy felületen kínál díszítési lehetőséget. Ráadásul, míg a lobonc leginkább ciki a szubkultúrán kívüli megfigyelők számára, a kapusmaszk díszítése menő. Ijesztő és vagány. A sisak díszítése gyönyörű példája annak, hogy a népművészet nem ért véget a tulipános ládával és a karikás ostorral. A maszkok és sisakok festése érdekes történeteket mesél arról, hogyan próbáltunk ijesztgetni az elmúlt 50 évben.
Önkifejezési sorozatunk következő részében a gólöröm kerül górcső alá.
