Bodicsek

Gyerekkoromban azt hittem, hogy a bodicsek (body check) kifejezés egy Bodicsek nevű rendkívül durva orosz jégkorongozó nevéből ered. Ma már tudom, hogy ez butaság. Bodicsek nyilvánvalóan csehszlovák volt.

Naptár

NHL eredmények

Videó diszkó

Netvibes

Add to Netvibes

Licenc

Creative Commons Licenc

Fekete sisakban a Steaua 6.

2008.12.30. 10:00 quitz

Kedves olvasóim! Befejező részéhez ért Dave Bidini kanadai rockzenész, hokibolond, világjáró riportjának közreadása a csíkszeredai hokikultúráról. Végre elkezdődik a mérkőzés, képet kapunk egy kilencvenes évek Steaua - Sport Klub derbijeinek hangulatáról. Az előző részek itt olvashatók. Azt hallottam a Reál Újpest környékéről, hogy a könyvből készült dokumentumfilm sorozat ment többször is a Spektrum műsorán. Sajnos még nem futottam bele soha. Köszönöm az erdélyi hozzászólók segítségét, kiigazításait, fotóit!

Ez lett a Bodicsek 100. bejegyzése. A 101-ben tartok valami összegzést is.

 

A játék izgalmasan indult, gyors volt, és hála a közönségnek, a hangulat egy Stanley kupa döntő feszültségét idézte. Geréb már korán helyzetbe került, de lest fújt a vonalbíró. Sípszó után még rátűzte a korongot, ami Viorel Radu, a Steaua kapusának füle mellett süvített el. Egészen úgy nézett ki, mintha Geréb már nem tudta volna leállítani a mozdulatot, de ismerve a két csapat történetét erre nem vennék mérget. Ahogy Geréb a kapu mögé siklott a kapus kiszúrt felé a botjával, és a válla alatt el is találta. Geréb megfordult és farkasszemet nézett a hadsereg kisnövésű kapusával.

 

Az előző napinál kétségtelenül több az ütközés, de azért ez mégsem olyan, mint az otthoni mészárszék, a semleges harmadban lenyomott óriási ütközésekkel. Itt inkább csak a kapuk környékén és a palánkoknál megy a keménység. Nem igazán fizikai játék ez, de azért ha alkalmuk van a játékosoknak, ottfelejtik a botjukat, vagy a korijukat az ellenfél útjában. A Steuában volt két égimeszelő védő, akik ezt különös tehetséggel űzték. Az első góljukat abból szerezték, amikor egyikük elhalászta a korongot az ütközés elől kitérő csíki támadótól. A védő ellépett a koronggal, ahogyan Larry Robinson vagy Rob Blake szokott, és lapos bombát vágott Ládai kapujába. Pont olyan lövés volt ez, amit általában megfog Ládai az edzésen. De ahogy mindenkinek a csarnokban, Ládainak is pattanásig feszülnek az idegei. A tömeg felhördült, de hamar visszataláltak a kántáláshoz. Dénes a fejét csóválva mosolygott.

-         Mit mondanak? – kérdeztem

-         Hogy a román játékos anyja egy tolvaj cigány disznó.

-         Aha, és az a fickó? – egy nagydarab favágó kinézetű alakra mutattam, aki a feje fölött tapsolva üvöltött.

-         Éppen kilátásba helyezi, hogy levizeli az egyik steuás játékos fejét.

-         És ő – mutatok egy másik hevesen gesztikuláló emberre.

-         Áruló cigány.

Az egyik csíki szurkoló – tekintélyparancsoló, mint egy jeti – egész harmad alatt a mi szektorunkba áthajolva osztotta a szövetség bukaresti küldöttét. A Richard Riot kitörésének estéje jutott eszembe, amikor egy rajongó a műsorfüzetét tolta Clarence Campbell orra alá autogrammért. Campbell gondolkodás nélkül odakanyarított a nevét. A fickó az aláírásra pillantott, majd felemelte a füzetet és fejbe verte a klubelnököt. Aztán jöttek a betört ablakok, a felgyújtott kocsik. Campbell támadója csenevész kis fickó volt, de ez itt, aki az ellenőrt idegesített, simán felkaphatná a küldöttet és áthajíthatná egyenesen a jég közepére. Alakul a hangulat, és még csak a mérkőzés tízedik percében jártunk.

Úgy öt perccel az első góljuk után a Steaua megint betalált. A gólt szerző sor játékosai a kispad felé korcsolyázva húzni kezdték a közönséget. A botjukkal döfködtek a levegőbe, integettek és úgy pózolgattak, ahogy a testépítők szoktak.

-         Steauai idióták!

-         Árulók!

-         Hun-gá-ria, Hun-gá-ria!

A fickó a dudával teljesen megőrült. A következő csere alatt végig nyomta a dudáját. Bizonyára ez segítette a Sport Klubot egy gólhoz, amivel 2-1-re szépítettek. A gól teljesen feltüzelte a hazai szurkolótábort. Dudás úr arra a következtetésre jutott, hogy a gólt ő és a légkürtje érték el, így innentől folyamatosan nyomta a műsort, mint egy pokolbéli szaxofonos. A tömeg új szólamba kezdett. Már böktem is oldalba Dénest, hogy mi ez? – Steauai bolondok – szűrődött át Dénes válasza a hangorkánon.

Az első harmadnak 2-1-gyel lett vége, a sípszó után a hangzavar is elült egy időre. A tömeg erőt gyűjtött. Kimentünk mi is, sokan a napon sétálgattak, mások az Sport Klubos ajándékokat kínáló pultok körül cirkáltak. Dénessel és Ferenccel kitárgyaltuk a meccset, abban megegyeztünk, hogy az SK még partiban van, csak össze kéne kapnia magát, hogy megszorítsa a Steuát. De tulajdonképpen, itt minden lehetséges. A Steaua azonban nem ijed meg egykönnyen. Dudás úrnak pont annyi esélye van megrettenteni őket, mint a Csíkszeredai játékosoknak.

A Sport Klub összekapta magát a második játékrészre. Kovács, a vákári örökség megtestesüléseke, a steaua védekező harmadában cikázott, hogy bosszúja az ellenfél hálójába csapódjon. Úgy korcsolyázott, mint Cliff Ronning, ráfékez a kapusra, minden elvesztett korongért kiszúr, szinte befúrja magát Radu bőre alá, mint egy kullancs. Radu elég ingerlékeny, és ezt a Csík ki is használta. A többiek is követték Kovács példáját, és addig-addig piszkálták, míg a kapus minden érkező játékos felé bottal csapkodott, amitől gyakran kibillent a pozícióból. Akármennyire is próbálták, mégsem sikerült annyira felhúzni, hogy elveszítse az uralmát a kapu felett. Az volt az érzésem, ha valamikor, akkor csakis most, a második harmadban foghatja meg a meccset a Sport Klub. A steuások gyakran a közönséggel voltak elfoglalva, így Nagy többször is meg tudott ugrani a koronggal.

Ahogy haladt az idő, Radu idegei romlottak, a feszültség pedig egyre nőtt a két csapat között. Tiramu, a steauai kis ördög, közel került a gólszerzéshez, de Ládai fogta a lövést. Hálából Tiramu torkon vágta, lett is nagy dulakodás a kapu körül. Végül Tiramut nem állították ki. Amit ő erkölcsi győzelemként élt meg.

-         Cigány! Áruló!

Úgy tűnt, hogy ez felpaprikázta a csapatát, és be is vágták harmadik góljukat. Hosszan és színpadiasan örültek a góljuknak. Ugrálva, összeölelkezve korcsolyázott le a gólszerző sor a jégről. Elég ellenszenves bemutatója volt ez az erőltetett eksztázisnak. A Dudás úr is félretette kürtjét egy pillanatra, és válogatott sértéseket kiabált a játékosokra. A lelátón mozgolódás kezdődött, és most először láttam, hogy a rohamrendőrök is mocorognak. Egyre többen gyűltek a gyalázkodó szurkolók köré.

A tömeg rázendített: - Most vagy soha!

Tuuuuuuuuuu-tuu-túúú

A csarnok plafonjáról ereszkedő pára lepelként borította be a játékteret. A mérkőzés eseményei ettől éteri ragyogást kaptak. Tiramu a kezdőkörbe korcsolyázott, és kiintegetett a közönségnek. A jelenet olyan volt, mint egy a csíkiak képébe vágott kegyetlen gúnyrajz. De a veterán Geréb és Nagy vezetésével nyomás alatt tartották a vendégek kapuját. Ki sem szabadult a Steaua a harmadából, míg gólt nem kaptak. Lenyűgöző hoki volt, amit láttam. A csíki támadások alatt a szurkolók egymásnak vetik vállukat, karjukat a magasban rázzák, nyakukat hátravetve, ujjaik végigszántanak arcukon egy-egy ki nem használt helyzet után. Így szorítanak, hogy a Sport Klub a kapuba találjon. Aztán a korong egyszer csak szerencsésen a hálóba pattant egy lehetetlen szögből. A gól után Radu mozdulatlanná dermedt a hátán fekve, mint egy hó angyal a kapuban. A kölykök a kapu mögött áthajoltak a korláton és vonyítottak a kapusra. Tiramu odakorcsolyázott, megpaskolta a kapust, de egy kicsit aggódva pillantott fel a lelátóra.

A második harmad után 3-2 volt a Steuának. Karolina megkérdezte, hogy nem akarok-e a szünetben interjút csinálni az egyik hajdani román válogatottal. Lementünk a földszintre az elnöki szobába. A falakon mindenféle csapat- és szövetségi zászlók függtek: Nederlander Ijshockey Bond, Ice Hockey Federation of Slovenia, CSSLH, Sg Dynamo, Trebic és mások. Volt egy nagy vitrin is tele a csapat által nyert trófeákkal, tálakkal, serlegekkel, vázákkal és kupákkal.

Magam alá húztam a Takács István melletti széket. Takács egy őszbe fordult kedves alak, aki 1959-ben Genovában és 1963-ban Stockholmban volt tagja a román válogatottnak. Lassan, de tagoltan válaszolt kérdéseimre. Magyarul. Mintha ezzel segíthetne, hogy jobban megértsem. Karolina fordított.

-         Miért kezdett el hokizni? – kezdtem bele.

-         1946-ban kezdtem. Azért, mert akkoriban tulajdonképpen mind hokiztunk, s ma is csak ez van. Ez az élet itt, ahogyan maguknál is Kanadában. Az én filozófiám, hogy a jégkorong maga az élet. Amit a jégen tanulsz, az elkísér. Elkísér haza, elkísér a munkahelyedre. Mindenhova. Semmi sem felesleges abból az élethez, amit a jégen megtanulhatsz.

-         Önnek mit tanított a hoki?

-         Elég sokat az életről, más emberekről. És arról, hogyan jöjjek ki velük. A hokin keresztül megtanultam tisztelni az életet s értékelni másokat. Megtanultam hallgatni az edzőmre, hallgatni a szívemre. Megtanultam, hogyan érti meg elmém és a testem egymást. Ennyi év játék után egészen jól összeszoktak. – sóhajtott egyet és ujjaival egy házat rajzolt a levegőbe.

-         Játszott valaha ilyen hangulatban, mint ami ma itt van a csarnokban?

-         A mi időnk az egészen más volt. A legnagyobb meccseim nemzetközi mérkőzések voltak, amiket mindenfelé játszottunk. Erős volt az olimpiai szellem, hogy a hazánkért és magunkért küzdünk, nem a pénzért.

-         Játszott valaha Kanada ellen?

-         Igen, többször is.

-         Emlékszik valamelyik játékosra?

A veterán megállt. Összeszűkült szemeivel a vállam fölött a távolba révedt egy hosszú pillanatig.

-  Igen, emlékszem egyre.

-  Kire?

-  Jules Berryre – felelte.

A veterán szemei megnedvesedtek.

- Jules Berry – ismételte lassan bólogatva.

A szoba csendes volt. Tisztán behallatszott a szurkolók zaja, ahogyan dohányoztak, ittak és a hokiról vitatkoztak.

– Jules Berry – ismételte el még egyszer.

Gőzöm sincs, ki lehet ez a Jules Berry. Amikor hazatértem Kanadába átrágtam magam a kanadai profi, félprofi és amatőr ligák nyilvántartásain, de Berry névre sehol nem találtam. A kanadai hoki életben senki nem hallott róla. Ez a kanadai fantom válogatott játékos testesítette meg Takács számára életének egy fontos korszakát, a fiatalságát. Amikor vonaton átszelte a kontinenst, hogy két csodálatos európai városban játsszon. Amikor még otthon csak nyitott pályák voltak, és a lelkes tömeg fáklyák fényénél nézte a mérkőzést. Férfiak sálban és szörme kucsmával fejükön, a gyerekek vastag gyapjúban, az alabástrom bőrű és arany hajú lányok hangja pedig olyan puha volt, akár a hópihe. Tánctermek, kockakő, mazsolás kalács, riporterek villogó vakukkal, fekete füstöt pöfögő automobilok, sípályák és sífutó ösvények, sózott hal és jófajta sörök.

            A nemzetközi jégkorongban gyakori, hogy a játékosok sztorikat kölcsönöznek egymástól. Egymás élményeire öntudatlanul is sajátjukként emlékeznek. A nemzetközi tornák olyan kicsire zsugorítják a világot, hogy annak két sarkából érkező játékosok is egymás szívébe és emlékeibe tudják korcsolyájukkal vésni nevüket. Életük összefonódik pusztán azáltal, hogy együtt vagy egymás ellen játszottak. Az 1987-es hamiltoni Kanada Kupa idején Wayne Gretzky meghívott néhány játékost a szovjet válogatottból Brantfordba a szülei házába egy kis hússütésre. Hamburgereztek, a hokiról beszélgettek, és két nappal később minden idők egyik legszebb gálamérkőzését játszották egymás ellen. A jégen még jobban összefonódott életük, csakúgy mint egykor Gál Sándor és Esposito élete, vagy Takács Iváné azzal az emberrel akire Jules Berryként emlékezett.

- Megkeresem önnek Jules Berryt. – búcsúztam

- Nagyon köszönöm.

 

- Halál a kurva szövetségre!!

A harmadik harmad még nagyobb párával és még nagyobb rendőri jelenléttel indult. A jetink már csak egy-két méterre állt a szövetség megfigyelőjétől és ráemelte mutatóujját. Ismét a Steaua volt eredményes, 4-2-re növelték előnyüket. Még nagyjából 15 perc volt hátra a meccsből. Ami ezután jött, az annyira viharosan történt, hogy nehéz pontosan visszaidézni. Annyi biztos, hogy az addig is hajtós, jó színvonalú mérkőzés villámcsapásra pusztító küzdelemmé változott.

            Megint Timaru volt az, aki miatt a csíkiak vére felforrt. Nagy kár érte, mert ellenszenves viselkedése ellenére is ő volt magasan a legjobb játékos a jégen. Biztos vagyok benne, hogy arroganciája legalább akkora súllyal eshetett latba, mint játéktudása abban, hogy nevelő egyesületétől, a Gyergyótól, a hadsereg csapatához igazolt. Timaru nagyon elemében volt a harmadik játékrészben. A Sport Klub játékosai mindennel megpróbálkoztak, hogy elvegyék tőle a korongot. Ennek eredményeként sokkal fizikaibb lett a játék, mint az első két harmadban. Végül Nagy akkora bodicseket nyomott le Timarunak, hogy az összeesett a sarokban. A vezető bíró felemelt kézzel igyekezett a helyszínre, ahol Nagy éppen a földön fekvő lábát bökdöste botjával, hogy keljen fel. A bíró megragadta Nagyot és derekánál fogva hátrapenderítette. Az egész Steaua sor Nagy köré gyűlt.

-         Disznó!

-         Jöttment!

-         Takarodj haza Magyarba te disznó!

Nagy, nem reagált a sértegetésekre. Hagyta, hogy a büntető padra vezessék. Timaru mozdulatlanul feküdt, míg a Szereda kapitányát le nem vitték a jégről. Akkor talpra ugrott, és megrázta fejét, mint aki egy rémálomból ébred. Első dolga az volt, hogy az első útjába kerülő Sport Klub játékosba belevágja a botját. A tömeg átkokat szórt rá, a vérét követelte. A buli előtt körbekorcsolyázott még a pályán csapatát buzdítva. Már nem volt a jégen, amikor a Steaua bevágta ötödik gólját. Nagy kiszabadult a büntetésből, és egyből a többieket kezdte bíztatni:

-         Ez a meccs még nem lejátszott! Ne adjátok fel!

Háromgólos előny birtokában a Steaua igyekezett tördelni a játékot. Állandóan ráhasaltak a korongra, nem nagyon merészkedtek át a Csíkszereda harmadába. Visszapasszoltak saját kapujuk mögé, hogy húzzák az időt. Minden alkalommal, amikor az ellenfél korcsolyázott mellettük látványos eséseket produkáltak. A hazai csapat nem adta fel. Nagy nyomás alá helyezték a steauai védelmet. Minden szögből lőtték Radu kapuját, és minden egyes bomba maga volt a megtörhetetlen ellenállás allegóriája. De a kapus megőrizte hidegvérét és kapuját a góltól, egészen addig, amikor három perccel a vége előtt elszabadult a pokol a Vákár Lajos arénában.

Nagy tülekedés alakult ki Radu kapuja előtt, amit le is fújtak testreütés miatt. Az egyik vendég játékos bottal lökte Gerébet. A veterán játékos azonban ügyesen hárította a lökést, talpon maradt, és a steuás védő terült el a jégen. A Steau kispadjáról berobbantak a játékosok a jégre. Radu ledobta a kesztyűjét és orrba verte a legközelebb álló szeredait, Adorján Józsefet. Adorján elkapta Radu sisakjának a hátulját és megpróbálta a kapus fejével együtt leszedni. Radu vaktában csapkodott, el is ért három játékost, köztük egy steuást. Erre már Ládai is nekiindult a kapujából. Félpályán találkozott Timaruval, aki lerántotta a jégre. Ekkor már a Sport Klub edzője sem tarthatta vissza a kispadot. Átugráltak a palánkon, hogy elsőként kaphassák el Timarut.

Az egyik Steaua játékos a kispad fölött ülő szurkolók felé kezdett hadonászni a botjával. A szurkolók átlógtak a korláton, hogy elkapják a botját. A játékos Dudás úrra támadt, megpróbálta kiverni kezéből a kürtöt, amit az megállás nélkül nyomott. Hallatszott a bakancsok csattogása, és tudtam a rendőrök hamarosan elérik a lelátó alját. Aztán kiderült, hogy azért mentek, hogy a Dudás urat kimentsék. A kékre festett arcú srácok felpattantak, és próbálták papírpoharaikkal megdobálni a steuásokat. Az egyik Steaua játékos fordulásból egy pörölycsapással jégre küldte a Sport Klub edzőjét. A tömeg üvöltötte, hogy: Ria-ria-Hungária!

A rendőrök nem messze tőlünk gyülekeztek a VIP előtt. Láttam a román jégkorong szövetség küldöttét, a magyar parlamenti képviselőt. Mindkettejük arca megfagyott. Jetink a rendőrök mögött állt, és a váluk fölött átnyúlva próbálta megcibálni a szövetségi ellenőrt. A jégen az egyik Steaua játékos a VIP elé korcsolyázott. Mutatóujját a magyar képviselőre emelte. Megvárta, míg mindenki rájön, kire is mutat. Féltérdre ereszkedett, botját puskaként a vállához emelte. Lassan ráhajtotta a fejét, mint aki céloz. Egy pillanatra kimerevedett. Majd elsütötte.

 

9 komment

Címkék: irodalom jégkorong hoki csíkszereda dave bidini

A bejegyzés trackback címe:

https://bodicsek.blog.hu/api/trackback/id/tr25848023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muki76 2008.12.30. 14:20:00

Köszi az újévi ajándékot.Nagyon profi...:)

webGóbé · http://www.webgobe.ro 2008.12.30. 21:30:10

Dave egy kicsit hozzávett ... hogy is mondják? költői szabadság... de a lényeg stimmel.
Két pontosítás: az ördongős Steauás játékos neve Timaru - sajnos a könyvben is el van írva.
A játékos, aki ráfogta a botot és "lepuffantotta" Ráduly Robit aki akkor még képviselő volt, most a város polgármestere az meg Geru. Dave felesége - akkor még csak menyasszonya, mellesleg profi sportfotós - megörökítette a jelenetet. Végül a kép az utolsó pillanatban kimaradt Dave riportjából, ami a Face-off magazinban jelent meg, egészen pontosan az az évi Stanley kupa döntő sorozatát beharangozó számban. Túl keménynek találták.
A filmet, (aminek, akár a könyvnek kb. egyharmada szól a csíki hokiról, és amit két évvel később forgattak) annak idején nevezték az ESPN fesztiváljára, ahol valami különdíjat kapott, sokszor sokhelyen bemutatták, pl az EuroSporton is. Meg kell keressem valahol a digitalizált változatát, nekem csak a VHS kazetta van meg.

quitz · http://bodicsek.blog.hu 2009.01.06. 23:38:10

Dénes, te voltál aki Dave Bidinit kisérted?
Még ha nem is sokat bíbelődött a részletekkel, és a tényekkel, fontos dokumentuma ez a csíki hoki kultúrának. És szuper, ahogyan a hozzászólásaitokból lassan kibomlik a teljes történet. Úgy tűnik, hogy ez a kis sorozat megmozgatta a csíki hoki szurkolók emlékeit. A többi fejezetét nem olvastam a könyvnek, mert egy antológiában találtam rá. Jó lenne, ha egyszer magyarul is megjelenhetne, esetleg más történetekkel együtt. Persze ennél egy jobb fordításban. Azt hiszem írnom kéne Dave-nek, és megkérdezem, nem bánja-e hogy kint legyen egy fejezet ezen a reklám nélküli blogon, amíg meg nem jelenik itthon könyvben.

webGóbé · http://www.webgobe.ro 2009.01.07. 07:25:28

Igen, én voltam. De nem csak kísértem, én hoztam össze az egészet, a kapcsolatfelvételtől kezdve.
Két utazás, egy könyv, egy dokumentumfilm és számtalan újságcikk lett a dologból, meg egy rakás egyéb, mint például kapcsolatfelvétel az NHLPA csúcsvezetésével (Dave barátja ugyanis az NHL játékosszakszervezetének - www.nhlpa.com/ - akkori alelnökének a személyi titkára volt), sikeres pályázat az NHPLA Goals-And-Dreams alapból, 25.000 dollár értékben az - akkor még a Sport Club kötelékébe tartozó HC számára meg ilyesmik. Csak nem szoktam villogni ezzel...

fabot 2009.01.09. 09:00:30

@Szekely Denes (webgobe): biza, meg kellene keresd a videót és közkinccsé kellene tedd :)

1116001 2009.01.14. 12:19:32

A sorozat ment a Spektrumon is!:)

1116001 2009.01.14. 12:21:20

@Szekely Denes (webgobe):

Ezt a képet fel lehet lelni valahol?

Rock me Amadeus 2009.01.30. 20:32:02

www.indavideo.hu/video/Csikszereda_Sportclub_-_In_memoriam_Antal_Istvan

a cikktől függetlenül épp most találtam meg és fel is töltöttem

quitz · http://bodicsek.blog.hu 2009.01.30. 20:57:29

uhh, nem láttam még. nagyon köszönöm a feltöltést
ki is tettem postba.