Dave Bidini egy hokiőrült kanadai zenész, aki több érdekes könyvet is írt a hokiról. A Tropic of Hockey című könyvében olyan különleges helyekről tudósít, ahol furcsa kultusza van a hokinak. Így járt Dubaiban, Kínában, és Csíkszeredán is. Az alábbiakban a könyvnek az erdélyi fejezetéből adok közre több részletet, több részletben. A fordítást igyekszem gyorsan lezavarni, így biztos vannak benne hibák. Bidini egy kicsit szétszórt és kókler, a könyvének szerkesztője meg biztosan nem volt. Így nála Vákár Lajos felesége Mrs Lajos, és Czáka István egyszerűen Czka Istun. A leírás hangulata viszont klassz. A szerző az idegen szemével tapasztalja, és érti meg, hogy mit is jelent(ett) a jégkorong Székelyföldön.
***
- Szereted a Bostont? – kérdezte Karolina a szálloda halljában.
- Valaha szerettem.
- Szerintem elég jók.
- Boston, a zenekar? Arra gondolsz, ugye?
- Igen a zenére. Majd ha beülünk a főnököm kocsijába, akkor beteszem neked a Boston kazettámat.
Karolina vitt el bennünket a csarnokig a parkon át. Csinos szürke kabátot viselt, és hosszú fekete haját egy csattal tűzte fel. Karolina fiatal volt, és elegáns, egyike a forradalom utáni korszak legeszesebb fiataljainak. Abba a bukaresti vitakörbe járt, ahová az iskolák delegálták legokosabb tanulóikat, hogy ott a következő generáció legígéretesebb tagjaival a politika és a kultúra kérdéseiről vitázzanak. Ő volt Ferenc titkára, és a mi tolmácsunk.
A csíki reggel csöndes volt, csak a fecsegésünk törte meg a park csendjét. A park legmagasabb pontját egy emlékoszlop foglalja el. Az ég szürke volt és hideg, a kapucnimat a szemembe kellett húznom, hogy melegen tartsam magam a Csík völgyén végigsöprő fagyos széltől. Az aréna a park végén áll. A szürke épület leginkább egy óriási beton tangóharmónikára emlékeztet. PATINOARUL VÁKÁR LAJOS JÉGPÁLYA hirdeti egy fa táblára festett kék felirata a bejárat fölött. A csarnok felé két hokis szobor mellett is elmentünk. Az első egy bulihoz felálló játékos drótból hajlított alakja. A figura egy margarétákból kinövő ezüstös korong előtt áll. Ettől jobbra egy jóval nagyobb és hatásosabb kompozíció áll. Két háromméteres konstruktivista alak, akik teljese erőbedobással űzik a korongot. Tekintetük előre mered, botjuk a korong után nyúl, ezüst korcsolyapengéik hasítják a levegőt. Olyan félelmetes bádogemberre emlékeztettek, akik testén a forrasztások olyanok, mint olvadt fémet szállító kidagadó erek. A botok nyelébe vésve ott áll a nevük: Czáka István és Vákár Lajos. Amikor a nap megvilágítja alakjukat, a tükröződő fény bejárja a parkot.
Ezek voltak Európa első hokis szobrai 1975-ben, korábbiak, mint az orosz, svéd, csehszlovák szobrok. Úgy tűnik, Erdély jócskán a hokivilág előtt járt, és ez, amint beléptem a csarnok fogadóterébe, azonnal még nyilvánvalóbbá vált. Az előcsarnok egyik falán végig régi fekete-fehér képek függnek. Amolyan kis Vákár Lajos Hall of Fame. A képek nézegetése közben csatlakozott hozzánk Ferenc, aki Karolina segítségével bemutatta nekünk Vákár életét, és örökségét. Nagyon valószínű, hogy ő volt a legelső európai hokijátékos volt.
Vákár botja átlósan függött a falon, leginkább egy régi vonalzóra emlékeztetett, egyenes volt és vékony, a tulajdonos nevével a szárán. – Ezzel a bottal kezdődött az európai hokitörténetet. – mondta Ferenc. – Ezt a saját kezével készítette, miután látta, hogyan játszák a játékot a kanadaiak. Annyira fellelkesült a játék felfedezésétől, hogy egyből kivágott egy fát a botnak.
- Hol láthatta a kanadaiakat? – kérdeztem
- Hát filmen.
- Milyen filmen?
- Senki nem tudja pontosan, ez valamilyen kisfilm féle lehetett. – mondta Ferenc.
- Talán filmhíradó? – kérdezte Janet
Ferenc és Karolina kicsit tanácskoztak.
- Igen. Ez egy tíz másodperces kis bejátszás volt, amin kanadaiak hokiztak a jégen.
- Mikor lehetett ez?
- 1923-ban.
1923-ban Frank Calder volt a négycsapatos NHL elnöke, Bob Dye a Toronto St. Pats játékosa lett a gólkirály és Lester Patrick bejelentette visszavonulását. Egy meccsen, amit a Montreal Canadiens játszott a Hamilton Tigersszel, Bert Courbeau rárontott a Habs kapusára, Georges Vézinára – aki korábban csapattársa volt – és betörte az orrát. A következő találkozójukra, sérülése ellenére, Vézina beöltözött, de a montreáli közönség elvesztette a fejé, és citrommal szemetelte tele a jeget, és Lou Marsh-ot, a vezetőbírót is képendobták, mire az rávetette magát a dobálóra. Ebben az évben a Stanley döntőjében a Senators játékosa Clancey King minden poszton játszott, beleértve a kapus posztot is, miután egy büntetővel leküldték Clint Benedictet a kapust. Akkoriban a kapusoknak még le kellett ülniük a kétperces büntetést. Clancey hősiesen beugrott a helyére és kapott gól nélkül teljesítette a két percet.
1923-ban még hét-hét játékos volt a jégen. Ezév márciusában a Toronto Star új rádióállomása, a CFCA, úgy döntött, hogy közvetíti a Kitchener és Parkdale mérkőzését a Mutual Street Arenaból. Itt debütált Foster Hewitt, mint jégkorong kommentátor. A szezon elején Newsy Lalonde-ot a Western Hockey League-be adták a Saskatoon csapatába Aurel Joliatért cserébe, aki Howe Morenz és Black Cat Gagnon csapattársa lett a Montreálnál. 1923-ban az Ottawa Senators nyerte meg a Stanley kupát, két mérkőzésen győzték le az Edmonton Eskimost.
A Senators egyik sztárja Frank Nighbor volt, aki hat egymást követő mérkőzést játszott végig csere nélkül. Anélkül, hogy egy percre is elhagyta volna a jégpályát. Duke Keatsnek lett volna a feladata, hogy kifárassza a döntőben, de nem sikerült. Nighbor és a srácok a kupával vonatoztak haza keletre, és minden egyes megállónál parádéztak kicsit az ezüstserleggel az pályaudvar közönségének. És Erdélyben Vákár Lajos a villódzó képeket nézve arra gondolt: Ezt mi is meg tudnánk csinálni.
Folytatjuk.