A jégkorong sikere Amerikában a társadalmi elfogadottságon múlt az 1920-as években. Hogy a kontinens egyik nagy sportágává váljon az kellett, hogy az egyszerre durva és kifinomult sportág megtalálja saját közönségét. Azt a közönséget, amelyik értékeli a jégkorongban szükséges erényeket, a keménységet, az összjátékot, a gyorsaságot és találékonyságot. A huszas évek New Yorkja ilyen hely volt. Ennek a kornak a történeti dokumentuma a második évfolyamát élő kulturális és társadalmi hetilap, a The New Yorker 1927. február 5-ei számának társasági rovatában közölt írás. A cikk magyar fordítása a lapozás után jön.
Csupán egy éves
Úgy tűnik, hogy a jéghokit a téli hónapokban övező lelkesedés már-már felülmúlja azt, amivel nyáron a baseballt követjük. Múlt héten 17 ezer néző között végignéztük mi is két professzionális csapat hetedik összecsapását. A palánk melletti boxokban szinte csak minőségi keménykalapokat véltünk felfedezni. Megbizonyosodtunk arról, ha nem számítjuk a díjugrató versenyek illékony tömegét, akkor minden bizonnyal a jéghoki közönsége alkotja manapság a Madison Square Garden társadalmilag legkíválóbb összetételű társaságát.
Most ezt a képet mutatják a lelátók. Tavaly láthatta az első igazi hoki mérkőzéseket ez a város, akkor még a versenyszervezők sem tudták, milyen sikerre számíthatnak. Aztán a szezon vége felé először zúdult fel a közönség, egy bírói döntés kapcsán. Kétségtelen jele egy új sport sikerének, ha a közönség a bírókat szidja. E mérce alapján a hoki győzött: sikk lett. Idén már a negyedik tizenhétezres teltházat tudhatja maga mögött, ami kisebb csodának számít. Már a New York Americans meze is megér egy látogatást a csarnokba. Egészen úgy fest, mint az amerikai lobogó egy különleges, fényűző változata. A fő motívumot a zászlónk csillagjai és sávjai adják, de van itt még más is: a játékos neve, a játékos száma, az egyesület neve, vörös-fehér-kék sávok a harisnyákon, vörös-fehér-kék sávok a felsőn, valamint csillagok mindenfelé nagy számosságban.
Szembetűnő következetességgel készült ez a viselet. Az amerikai együttes szinte kizárólag kanadai származású fiakból áll, és az eltúlozott patriotizmus célja éppen az, hogy kihangsúlyozza milyen csapattal is néz szembe az ellenfél. A vér sűrűbb a jégnél, és ez teszi a jó hokit.
A szabálytalanságok megtorlására, a vétkes játékost egy kicsiny, négy lábnyi padra küldik a palánk mögé, ahol szabadulásáig magányban ülni köteles. A verekedés főbb vétség, ami ötperces számkivetést von maga után. Bár a verseny hevében, a korong olykor, úgymond, csak képletes szerepet tölt be, és jóval többet számít egy-egy monokli elhelyezése az ellenfél szeme alatt. Nemrég egy mérkőzésen két férfi egymás karjaiba omlott, s miután őket leküldték a büntető padra, ott folytatták a dulakodást. Végül egyiküket át kellett irányítani a pálya másik végébe. Mindezek mégis egy igaz sportszellemű eseményt tesznek ki, egy-egy remek és kulturált szórakozást nyújtó est keretében.
Az egyetemi jéghoki ismét valami más, főleg szórakoztató jellegéért szeretett jelenség. Számosan követik ezt az érdekes változatát a sportnak. Köztük Jimmie Walker, aki még egy kupát is alapított. Ennek légyege, hogy az illető játékos a koronggal ütőjén a pálya teljes hosszában a kapura tör, mintegy nyolcvan mérföldes sebességnél, jobb dolga nem lévén, hasra vágódik, és puszta orral a hálóba fúródik. Kétségtelen, hogy ez is szórakoztató sport, de mégsem túl izgalmas.
