Bodicsek

Gyerekkoromban azt hittem, hogy a bodicsek (body check) kifejezés egy Bodicsek nevű rendkívül durva orosz jégkorongozó nevéből ered. Ma már tudom, hogy ez butaság. Bodicsek nyilvánvalóan csehszlovák volt.

Naptár

NHL eredmények

Videó diszkó

Netvibes

Add to Netvibes

Licenc

Creative Commons Licenc

Fekete sisakban a Steaua 5.

2008.11.12. 00:10 quitz

Hosszabb szünet után folytatódik a Bidini úr csíkszeredai élménybeszámolója. Végre felvirrad a döntő napja. Elindul a szurkolás. Vasárnap, 16-án - különben - jön az Sport Klub a Megyeri útra. Jó meccsnek ígérkezik, aki kedvet kapott jöjjön!

A játéknap tiszteletére Ferenccel, Karolinával és Janettel zarándoklatot tettünk. Ez tűnt helyénvaló a csíkiak számára legfontosabb összecsapás előtti délutánon. Beültünk Ferenc kocsijába és kiautóztunk kedvenc városrészembe, egy domb tetejére a város szélén. Karolina végre megmutatta nekünk Boston kazettáját. Nagyon jó kis zene volt, de szerintem nem Boston. De nem volt szívem Karolinának megmondani.

- Szereted a Bostonnak ezt az albumát? – kérdezte.

- Oh, imádom – feleltem.

A domb tetejéről ráláttunk a Vákár Lajos csarnokra. Néztem, és arra gondoltam: „Nahát, ez lesz ma este a környék legdurvább helye”. Eközben éppen egy apró kőoltáron ültem, amit öreg erdő vett körbe, és a közelben számtalan kereszt állt, amit a környékbeli falvak állítottak. Ez volt a székelyek ősi találkozóhelye, ahol egy évezreden keresztül összejöttek harcolni, piálni, ünnepelni és imádkozni. Az oltár mögött egy közepén kikopott meredek emelkedő kezdődött, a Sport Klub játékosainak sífutó ösvénye.

A domb aljából egy forrás fakadt. Éppen két kormos képű fiatalember töltötte meg koszos borosüvegeit a forrás vizével. A forrás azoké a zarándokoké, akik felmásztak a domb tetejére. Karolina bíztatott, hogy igyunk.

-   Próbálják ki, nagyon jó! – noszogatott Ferenc.

-  Biztonságos ez? – kérdezte Janett.

- Igen, nagyon is tiszta. – bizonygatta Karolina.

Megadtuk magunkat, nagyokat kortyoltunk a vízből. Hűs és friss volt, de sok ásványi hordalék miatt, mintha egy homokozóvödör aljáról ittunk volna.

A forradalom előtt tizennégy csapatos bajnokság volt Romániában, de mára csak hatan maradtak. 1989 után sok magyar és román játékos elhagyta az országot. Sokan Magyarországra, Ausztriába vagy éppen az Egyesült Államokba mentek játszani. Csíkszeredából ötven játékos igazolt külföldi klubokba, így a Sport Klub nagyon visszaesett a rendszerváltás idején. A ceaucescui sportpolitika örökségeként a Bukarest még erősebb lett a Csíkszeredához, a Gyergyószentmiklóshoz és a Galatihoz képest. A szövetséggel jó viszonyt ápoló nagyvárosi csapat játékosának lenni biztos, jól fizető állást és szponzorációt jelentett. Ezzel szemben a szövetség által szétosztott jégkorong támogatásnak csupán tíz százaléka jutott Erdélybe. A hivatalos indoklás szerint az országnak egy erős csapatra volt szüksége, és nem sok középcsapatra, de nyilvánvalóan szerepet játszott a magyar kisebbség több évtizedes hátrányos megkülönböztetése is. Csak egyetlen magyar volt a Román Szövetségben, aki az erdélyi hokiért küzdhetett, és csak az előző évben került a városból az első magyar képviselő a parlamentbe.

Nem volt egyszerű a Sport Klubnak megbékélni a hadsereg csapatával. Az első bajnoki címet a Csíkszereda nyerte 1949-ben, amit még összesen öt követett, a legutóbbi 1997-ben. Ezzel szemben a Steaua 1963 és 1999 között összesen 29 bajnoki címet nyert. A Csíkszeredára nehéz idők jártak, de nem az elszállt sztárjai miatt, nem is kapzsi klubtulajdonosok hatalmi játszmái miatt, hanem a politikai és kulturális megpróbáltatások hosszú évei miatt. Ez idő alatt a csíki szurkolók mindvégig őrizték a reményt, hogy újra elfoglalhatják az őket megillető helyet a román hoki trónján, és sikerül nyomorúságos állapotából az amerikai színvonalra emelni a sportágat. A rajongók a legnehezebb időkben is nagy számban mentek el a mérkőzésekre. Még annak ellenére is, hogy a forradalom óta jó évnek számított az, amikor csak ötven százalékos volt az éves infláció. A remény kifejezése volt, ahogyan kötegnyi leijel érkeztek a jegypénztárhoz, és annyi pénzt fizettek ki egy jegyért, amennyit meg sem engedhettek volna maguknak. A hokijegy vásárlása olyan volt, mint a vasárnapi perselypénz a templomban.

Legutóbb, amikor a két csapat találkozott, a Steaua győzött 5:3-ra Bukarestben, és ezzel elnyerte a bajnoki címet. De ez itt egy új szezon, és a helyi szurkolók optimisták.

Eljött a nap, és minket magával ragadott a parkon át a Vákár Lajos arénába hömpölygő tömeg. A parkban családok piknikeztek békésen, pont úgy, mint a jó öreg Maple Leaf Gardensnél. A csarnok körül párszázas tömeg tolong, a környék hangos a beszélgetésektől. Férfiak kezüket kabátzsebükbe süllyesztve, srácok kékre pingált arccal, süldő lányok zászlókat és transzparenseket lengetnek, bácsikák kortyolgatják forró kávéjukat, asszonyok tárgyalják ki a mérkőzést cigarettázva. A pálya szélén egy kissrác áll egy régimódi dudával, és nyomja kegyetlenül, közben pedig magyarul kiabálva próbál szót érteni haverjaival, akiknek mind S.C. monogram van festve az arcára. Az eredményjelző alatt összefutunk Dénessel. Kérdezem, hogy mit kiabálnak a gyerekek.

-         Azt, hogy menjetek vissza Romániába. – feleli a kezeit összedörzsölve

-         A Steuásokat vagy a szurkolóiknak szól?

-         A Steuának nincsenek is szurkolói! – nevet fel.

-         Hogy hogy nincsenek?

-         Ha lennének, bizonyára itt lennének. Eljöttek volna, hogy megnézzék a csapatukat, ahogy a csíkiak. De nincs itt egy sem. Betojtak.

Felmutatom a jegyem egy gyűrött arcú, nagy bajuszú úrnak. Ez egy fehér levelezőlap, amit a helyi szövetség aláírt és lepecsételt. Gyanakodva méreget, mintha csak egy bajkeverő lennék, aki éppen a jégre készül betörni. Megdicsérem a kalapját, mire mordul egyet és továbbenged.

Az előcsarnokban Gál Sándorral, egy régi játékossal találkozunk. Pár napja interjút adott nekem, de maradt egy homályos pont. Sándor a Csíkszereda másodedzője, és játszott az 1978-as bécsi világbajnokságon is. Beszéd közben hevesen gesztikulál, és szinte levegővétel nélkül ecseteli 1977-es bécsi útjának részleteit, amikor is Románia 4-3-ra megverte az Egyesült Államok csapatát. Karolina fordít:

-         A mester úgy emlékszik, hogy az 1977-es csapatok Szovjetunió, Csehszlovákia, Kanada, Svédország, az USA, Finnország és Németország voltak.

Sándor minden egyes országnál bólogat: - Ja, ja.

-         Úgy emlékszik, hogy játszott egy Espo … Espo… Espoo.

-         Espo-sito ellen! – segíti ki Sándor.

-         Igen, Esposito. – ismétli Karolina. – Phil Espositó?

-         Ja, ja.

-         Őt ismerem. – mondtam.

-         Igen, tényleg ismeri ezt az Espositot? – így Karolina.

-         Na, nem személyesen, csak hallottam róla.

-         A mester azt mondja, azért emlékszik rá, mert ő volt a legnagyobb darab az egész mezőnyben. Neki volt a legnagyobb haja is. Aztán ott volt még a bátyja is, Tony. Az egész román csapat nagyon ideges volt, hogy a csapatával játszik, de Esposito nagyon hidegvérű volt. Ott találkoztak, még egy fotója is van róla.

-         Fénykép?

-         Igen, egy fotó. Azt mondja, el is hozza majd.

-         Köszönöm szépen, nagyon köszönöm! – mondtam a kezét rázva.

-         Ja – felelte majd a pálya felé indult.

Az aréna dugig volt szurkolókkal. És kommandós rendőrökkel, több százzal. A sisakjukra szerelt plexi védte az arcukat, a kezükben gumibot. A közönség már a magyar szabadság dalánál tartott, a dalnál, aminek a szövegét Zoltán apja írta. Jó kis kántálható dal. A szurkolók egymásba karolva és ringatózva énekeltek. Janettel a vörös korlát mögötti VIP felett ültünk. Az első sort most magyar kongresszusi képviselők, bukaresti sportújságírók, a román sportszövetség elnöke és más hoki notabilitások. Körülöttünk ideges szurkolók ropogtatták papírzacskóból a szotyit, miközben a recsegő hangszórókból a felállásokat ismertették. Dénes egy kézzel írt kezdő felállást nyomott a kezembe, amit egy helyi újságírótól kapott. Bekarikázta nekem azokat a Steaua játékosokat, akik itt Csíkszereda környékén születtek, vagy nőttek fel: Andreas Kostandi, Laszlo Bazilidesz az első sorból. Ioan Timaru a Steaua legeredményesebb, és legdurvább csatára is a közelben nőtt fel.

A Sport Klub névsorának felsorolásánál Dénesnek feltűnt, hogy páran megint hiányoznak a jobb játékosok közül. Egyikük, Kolozsi Lóránt éppen börtönben ül, mert leütött valakit egy éjszakai bár előtt. Hárman-négyen átmentek a gyergyószentmiklósi csapatba, egy-két csatár meg Magyarországra ment játszani. Foghíjas felállás, de Dénes szerint még így sem rossz.

- Majd a kezdő sípszónál derül ki, hogy milyen is a csapat. Korai lenne jósolni. A meccs előtt minden elképzelhető.

A Steaua nemzeti színű mezben korcsolyázott ki. Kék alapon vörössel virított, hogy Romania. Ez mindjárt olaj a tűzre. Olyan, mintha a Toronto Maple Leafs játékosai a Montreal elleni Stanley kupa döntőjének hetedik mérkőzésére Canada feliratú mezben jönnének ki. A Steaua meze azt üzente a közönségnek: Még csak le se tojunk titeket. Egy-sze-rű-en sen-kik-vagy-tok, hejj-hejj! Pár nappal később kiszivárgott, hogy a mezeket a szövetségtől kapták, hogy önbizalmat merítsenek belőle a Csíkszereda legyőzéséhez.

A tömeg még nagyobb hangerőre váltott. Itt-ott az öklüket rázták A pályára füstfátyol ereszkedett. Kalapos öregemberek cigarettával a kezükben kiabálták: Hungária! és Szabadság! Úgy festett a csarnok, mint amilyen a Medison Square Garden lehetett, mondjuk 1942-ben. Körülöttünk főleg középkorú férfiak ültek, de a csarnokban minden korosztály megjelent. A kapu mögötti korlátnál fiatalok lengették a kék-fehér zászlókat. Janett fényképezte őket, és kiszúrt egy kislányt, aki rózsaszín kis kesztyűjében mutogatta dühösen középső ujját a jégre lépő Steaua játékosoknak.

 A Steaua apró, de gyors kapusa melegített. Eközben a Sport Klub játékosai nagy ovációval kísérve kijöttek a jégre. Felerősödött az ének is. Sosem hallottam még tömeget így énekelni. Nem tudtam megmondani hol végződik az egyik dal és hol kezdődik a másik. Minden szekció első sorában álltak vezérszurkolók, akik irányították a szurkolást. Ők, izzadó karmesterként indították a nótákat, a tapsot. Mindez olyan hangorkánná, őrült sport operává állt össze, ami egészen a csontomig hatolt, mikor a játékvezető bedobta a korongot a buliba.

 A Sport Klub meze, mint egy összeragasztgatott hirdetőoszlop. A Steaua elegáns Gilette szponzorálta nemzeti mezéhez képest a csíkiak mintha egy hirdetési újságba öltöztek volna. Kinézetre is különböztek. A Steuások között több volt a szépre borotvált, széles vállú, katonás csatár, míg a csík játékosai borotválatlan, slamposabb figurának tűntek. Volt köztük idős, fiatal, kisebb, nagyobb, és még a szerelésük sem volt egységes. Geréb István, a negyvenhat éves veterán kesztyűje – például – biztos, hogy gyerekkora óta megvan, míg a Vákár unokán tök új volt minden.

Átnéztem a Steaua padjára, ahol a dudás srác közben gondosan a cseresor fölé osont. Belógatta a dudáját, amíg az jó közel került az edző füléhez, és elkezdte nyomni, mint süket a csengőt. Túúúúúúú, túúúúúú! A marcona képű edző úgy hadonászott a feje fölött, mintha  legyeket akarna elhessegetni. Túúúúúúúúúúúú, túúú, túúúúúúúú! A játékvezető a Finlandia festésű kezdőkörbe rendelte a csapatkapitányokat. A Csík kezdőjében Nagy Attila, a csapatkapitány. Nagy visszakorcsolyázott a kapushoz, megragadta a tarkóját és valamit mondott neki. A kapus bólintott, és Nagy a térdei között a bottal visszakorcsolyázott a bulihoz. A Steaua centere csípőretett kézzel várta. Nagy visszaért, bólintott a bírónak, és elkezdődött a mérkőzés.  

14 komment

Címkék: irodalom jégkorong hoki csíkszereda dave bidini

A bejegyzés trackback címe:

https://bodicsek.blog.hu/api/trackback/id/tr51764460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2008.11.12. 13:05:30

Nagyon jó stílusban fordítasz. Szinte ott érzem magam. Várjuk a többit :)

Üvege$ 2008.11.13. 07:45:49

Ógörögről fordítja magyarra, mert nem is tud angolul.

munkagep 2008.12.01. 16:30:24

miért nem ismertem én ezt a blogot eddig?... Még, még, sok ilyet! :-)

ottis · http://ottisfoz.blogspot.com 2008.12.01. 18:20:15

hala a joistennek, ezeken a meccseken mind ott voltam

fabot 2008.12.01. 21:42:52

Nem akarod a "Dave Bidini" címkét erre a bejegyzéshez is odabiggyeszteni? Mert most csak az 1-4 részek vannak felfűzve erre a címkére.

ottis · http://ottisfoz.blogspot.com 2008.12.02. 17:09:12

mikor jon a hatodik resz?

ottis · http://ottisfoz.blogspot.com 2008.12.02. 17:10:52

nem masert csak nagyon kivancsi vagyok , hogyan latta ezt a kanadai urge

quitz · http://bodicsek.blog.hu 2008.12.03. 16:17:15

Helló, hát az még egy hét legalább sajnos. Karácsonyra a fa alá kinyomtathatjátok az egészet :-)

Ami fontos!
Remélem ettől a riporttól nem jön meg senkinek a kedve ahhoz, hogy kimenjen egy Steua meccsre egy kicsit törleszteni! Más idők járnak már. Itt nyilatkozik a Steua gyergyón felnőtt román kapusa magyarul. Érdemes meghallgatni, főleg a végét.

Muki76 2008.12.06. 11:26:44

Nagyon profi fordítás!Köszönöm minden csíki hokkidrukker nevében!:))
A Steuról csak annyit,hogy ha a farkas egy időre báránybőrbe bújt,attól még nem lesz bárány.

Székely Dénes · http://www.webgobe.ro 2008.12.08. 07:55:30

No, ha valakit érdekel a fotó, itt van:
webgobe.ro/kepek/esposito.gif
A két 'román' játékos, aki espositot szorongatja Antal Előd és Gál Sanyi.

quitz · http://bodicsek.blog.hu 2008.12.08. 23:01:08

Fantasztikus a kép! Beszerkesztem a postba, ha nem bánod. Kösz!

webGóbé · http://www.webgobe.ro 2008.12.30. 21:32:26

@quitz: Persze, használd egészséggel. Van a hátulján valami copyright szöveg - egy bécsi fotósé, aki anno készítette, de nem hiszem, hogy hiszti lenne a dologból :)
süti beállítások módosítása