Egyre inkább úgy néz ki, hogy az idei NHL szezon elmarad. A játékosok és a tulajdonosok nem tudnak zöld ágra vergődni egymással. De miért is kell kollektív egyezség? Mi ez, kommunizmus? Ki a hülye? És mi lesz velünk, szegény nézőkkel?
Úgy néz ki, hogy ha szeptember 15-éig nincs megegyezés a liga működési feltételeiről, akkor nem indul el a szezon. Mivel állnak a tárgyalások, és időpontja sincs a következő ülésnek, valószínűleg nem lesz szezon. Hogy mik a vitás pontok, arról már több jó összefoglaló is született. Lényegében a játékosok szeretnék, ha továbbra is a bevételek 57%-a menne a játékosok bérére. A tulajdonosok szerint 43 pont elég lenne. Aztán szeretnék még egy kicsit olcsóbbá tenni a játékosok átigazolásait, és a lehető legtöbb eszközzel magukhoz kötni a szerzeményeket.
Kinek van igaza? Hibázathatunk-e bárkit? Mohók-e a tulajdonosok? Túl sokat keresnek a játékosok? Mi jár nekünk, nézőknek a pénzünkért? És mi van, ha senki nem kéri azt a pénzt?
Az NHL, ahogyan a többi amerikai professzionális liga, szabályozott piac. Nem tisztán a kereslet és a kínálat határozza meg a csapatok, a játékosok értékét.Először is nincs szabad belépés a piacra. Nem dönthet úgy egy alaszkai kisváros, hogy csapatot indít, és a legrosszabb NHL gárdát megverve bekerül a helyére. Ugyan igazságosabb lenne, ha folyamatos verseny lenne a harminc legjobb helyéért, de nem biztos, hogy hatékonyabb. A jelnelegi rendszerrel koncentrálódnak a tehetésgek. Megéri hosszútávú befektetéseket tenni. Nem tűnik el a csapat a süllyesztőben egy-egy hitel futamideje alatt. Az adás-vétel, az átköltözés is nagaon hosszadalmas folyamat, és a liga egyetértése kell hozzá.
Ahol nem igazi piac van, ott úgy alakítják a szabályokat, hogy azok lehetőleg a piaci mechanizmusok legjobb vonásait tartsák meg, a rosszabbakat, meg kijavítsák. Ez igen nehéz feladat, és szükségképpen időről-időre kudarcra van ítélve, hiszen harminc versengő tulajdonos nehezen tud közös nevezőre jutni akár a helyzetértékelésről, akár a lehetséges megoldásokról van szó. Felkészült emberek igyekeznek összehozni egy, a versengésre, és a pénzkeresésre leginkább alkalmas mű-piacot. Így csökken a kapus védőfelszerelés mérete, a kapu mélysége, a fizetések nagysága, a versengő csapatok elhelyezkedése. De míg egy ideális valódi piacon rengeteg apró egyedi döntés eredőjeként következnek be a változások, itt kevés számú, nagy döntés befolyásolja az NHL irányát. És ha egy döntés nagyon nagy, akkor a tévedés is sok kárt tud okozni. És ha egy kérdés ritkán kerül elő (7 év fogadták el az utolsó egyezséget), akkor a döntés súlya is túl nagy. Pont ezek a bajok a központosított állammal is: sok problémát megold, de legalább annyit teremt is.
Most a liga ügyeit befolyásoló két nagy szervezet a tulajdonosok és a játékosok képviselete csap össze. Lényegében arról van szó, hogy mennyit érnek a játékosok. Általában az a helyes válasz, hogy amennyit adnak értük. De éppen azért korlátozzák a piaci mozgásokat a tulajdonosok, hogy ne szálljanak el a versengésben egészen addig, amíg fenntarthatatlan lesz a rendszer. Odüsszeuszként előre odaköttették magukat az árbóchoz, hogy ne engedjenek a szirének csábításnak. Elköteleződtek amellett, hogy mennyit költenek játékosokra. Most kevesebbet szeretnének, és nincs piac, ami beárazná, hogy jogos-e az igényük. Nincs másik liga, ahova könnyű szívvel elmennének a játékosok. A KHL sokaknak valós választási lehetőség, de még távolról sem egyenrangú alternatíva, az AHL és társaik még kevésbé azok. Az európai ligák is csak a nemzeti kötődések miatt jönnek sokaknál szóba.
Az NHL tulajdonosok közé nehéz bekerülni. Sok pénz kell hozzá, jó tervek, támogató helyi önkormányzatok. De ugyanilyen nehéz kikerülni. A rossz tulajdonosok csapatait nem vásárolhatják fel simán jobb vagy ambíciózusabb tulajdonosok. Nem buknak el egyszerűen. Sokáig vergődhetnek a pénzükért, nincs olyan mechanizmus a szabályozott piacon, ami egyértelműen jelezné, hogy ők a fejlődés gátjai. Tavaly az NHL csapatainak alig több, mint harmada volt nyereséges úgy, hogy a 2004-2005-ös lockout óta 5-7%-kal nőnek évente a bevételek. Akkor ki a béna?
Akármennyire is szeretjük a hosszú, nyugodt periódusokat, a jelenlegi kollektív szerződési ciklus túl hosszú. Ha valaki a piac jó tulajdonságairól nem akar lemondani, akkor nem elég okos mérnökként adagolni a valóságos piachoz hasonló összetevőket. Gyakrabban kéne kisebb konfliktusokat megoldani. Akkor mindenki kereshetne pénzt.