Kanadában a nemzeti identitás fontos eleme a jégkorong. Így rendszeresen jelennek meg gyerekeknek szóló ismeretterjesztő- és mesekönyvek. A Raincoast kiadó öreg motoros ezen a területen. Tavaly Clancy a koronggal címmel adott ki egy egészen kíváló mesekönyvet. Az író és a rajzoló az elsőkötetes Chris Mizzoni. A történet egy öntelt játékosról szól, aki a Stanley kupa döntőjében elnagyképűsködi az ajtó-ablak helyzetet, amivel eldönthette volna a mérkőzést. A figura alapjául a 30-as években a Toronto Maple Leafs-ben játszó Frank Clancy (King Clancy) szolgálhatott, aki karakteres egyénisége volt korának. Igaz ő 32-ben nyert a Torontóval Stanley-kupát. Szuper, a könyv harmincas évek világát idéző képi világa. A verses szöveg kissé elmarad a grafika mögött, de még mindig egész jó. Klassz lenne, ha itthon is lennének ilyen könyvek. Addig marad az Amazon.com-ról az angol változat, amihez a könyvből készült animációs filmet is adják DVD-n. Én már megvettem a gyereknek. Pár év és értékelni fogja.

Diavetítésért katt a képre.

A könyv egyik illusztrációjából készült a Bodicsek.blog fejléce.

(via Hockeybookreviews.com)

Valószínűleg a legrégebbi jégkorongról készült mozgókép az a 25 másodperc, amit 1898. február 24-én - alig több mint két évvel az első Lumiére vetítés után - készített a Thomas A. Edison Vállalat számára William Heise. A felvétel a new jersey-beli Newarkban, a befagyott Crystal Lake-en készült. A filmet az Egyesült Államok nemzeti könyvtára, a Library of Congress adja közre a nemzet emlékezetét feldolgozó honlapján a Függetlenségi Nyilatkozat, elnöki kéziratok és archív Coca Cola reklámok mellett.

 

 

A nagy presztizsű Jégkorong blog is megírta már, hogy új szurkolói klub alakult az UTE jégkorongcsapata mellett Real Újpest néven. A szurkolói klub célja, hogy a sport kft-s időkben visszaásson az egyesületi sport gyökereihez, segítsen képviselni a szurkolói érdekeket, illetve becsatornázza a szurkolók tetterejét. Erre ma nagy szükség van, mert valami már jóideje nem működik Újpesten. Van egy egész jó kis jégcsarnok, egy jó brand, nagy hagyományok, sok fiatal az utánpótlásnevelésben. Mégsem akar senki az UTE-ba igazolni, az edzésen összeugrottak a játékosok. A csabatban egy éve nincs egyetlen válogatott kerettag sem, a korosztályos válogatottakban is csak elvétve. Az átlagos nézőszám 3-400 körül volt az előző szezonban. Közben van egy szakosztályvezető, akinek évekkel ezelőtt lejárt a mandátuma, és úgy kerüli a nyilvánosságot, mint a pestist.

Nem vagyok egy nagy kollektivista, nem hiszem, hogy az amatőr sport lenne a jövő, és azt sem, hogy a szurkolóknak kell a csapat összeállítását diktálni. De hiszem, hogy az egyesületi gyökerű élsportnak meg kell tartania az élő kapcsolatot környezetével, ami felemelkedését lehetővé tette. A nyilvánosság és a civil kontroll még soha, egyetlen tisztességes üzletnek sem tett rosszat. Itt az ideje, hogy a nagymúltú szakosztály tisztán és átláthatóan működjön a közönségének segítségével, ha máshogy nem megy.

***

Epilógus: Ez a bejegyzés egy comming out is lett egyben. Eddig nem volt szó arról, hogy én milyen meccsekre is járok. Újpesten nőttem fel, a kevésbé sikeres atlétikai és kézilabda szakosztályokat erősítettem gyerekkoromban. Sporttagozatosként részt vettünk a focistadionban egy nagyszerű élőképben 1985-ben, amikor századik születésnapját ünnepelte a klub. Az alig tízéves lakótelepen nehéz volt elhinni hogy vannak ilyen régóta működő dolgok. Annyira valószínűtlen volt az egész, mintha még össze lehetett volna futni az Árpád úton az újpesti partizánokkal. A focista haverjaimmal jártunk labdátszedni az Újpest meccsekre. A téli hétvégéken a még nyitott jégpályán terítettük be a csajokat jégszilánkkal. Utána meg némi dorgálást veszélyeztetve ottmaradtunk egy-egy hokimeccsen is, és kilőtt korongokra vadásztunk. Önérzetesen tiltakoztunk, amikor valaki Dózsának hívta az UTE-t. Az első adag gázsprét is 13 éves vad ultraként kaptam a Újpest - Napoli focimeccsen, amikor őrjöngött a lelátó, mert egy biztonsági őr levert egy labdaszedő kisfiút, aki autogrammot akart kérni az isteni Diegotól. Aztán elköltöztünk, és nem is rajongtam a kifordított bomberdzsekis testvériségért. Azért nem múlnak el nyomtalanul a gyerekkori emlékek. Két éve újra járok hokimeccsre. Szorítok egy jó újpesti hokicsapatért. De nem gondolom, hogy aki másnak szurkol az hülye vagy téved. Remélem minden szurkolónak olyan klassz élményeken nyugszik a klubszeretete, mint az enyém. Ha így van, akkor jó eséllyel megértik és tisztelik mások hasonló kötődését. A Real Újpest blogjába ilyen szurkolók üdvözölték az újpesti kezdeményezést. Szerencsére a jégkorong nem háború.

kényszerpihenőn vagyok csuklósérülés miatt.

igyekszem meggyógyulni

Az új Mike Myers film kapcsán belinkeltem egy klasszikus hokis filmet, ami több figyelmet is érdemel. Az 1977-ben készített Slap Shot mára klasszikus státuszt szerzett. Jobb és viccesebb, mint a  Kerge Kacsák, keményebb mint a Youngblood. Főszereplője nem Emilio Estevez vagy Rob Lowe, hanem maga Paul Newman. A filmben mellékszereplőként feltűnő három hokis, a Hanson fivérek máig ebből a harmincéves filmből élnek. Egyikőjük fia, Chris Hanson, állítólag tehetséges jégkorongozó. Ha tényleg meg tud állni a jégen, nagy rajongótábora lesz. 

 

A film a szokásos sport sztori, de a szokásosnál több humorral és burleszkkel. Ennek köszönhetően még ma is komoly kultusz övezi. Ezt még a 2002-ben elkészített Slap Shot 2 sem tudta lerombolni. Az internet tele van rajongói oldalakkal, és szerintem a Charlestown Chiefs meze a legkelendőbb fiktív hokimez. Természetesen Magyarországon semmiféle forgalmazásba nem került a film. Így aki meg akarja nézni, az kénytelen megrendelni az internetről a hatályos vámszabályok maximális betartása mellett. Vagy - állítólag - le is lehet tölteni a filmet, de azt nem ajánlom. Aki teheti az inkább rendelje meg kb. 2000 Ft + postaköltség áron legálisan.

 

 

Amikor egy 18-19 éves kölyköt körbedongnak a játékosmegfigyelők, a managerek és a feszes combú pom-pom lányok, nehéz elképzelni, hogy nem az övék lesz a világ. De nem minden elsőszámú draftból lesz a pálya és az élet császára. Vannak akiket nevetséges, csúfos vagy éppen tragikus események érnek utol. Ők az elátkozott 1/1-esek.

Patrik  Stefan
Stefan a Sparta Praha, majd a Long Beach Ice Dogs játékosa volt, ahonnan elsőként draftolta az Atlanta Trashers. Két szezon után egy rövi időre vissza is küldték a farmcsapatba. Az Atlantában töltött hat szezon alatt 177 pontot gyűjtött, ami nem egy izmos eredmény. Majd egy évet a Dallasban játszott, ahol 11 pontot sikerült elérnie. A draft után még egyszer kapta szárnyára a hírnév, amikor az Edmonton Oilers ellen egy üreskapura vezethette egyedül a korongot, de elhibázta a gólt. A kontrából Hemsky egyenlített. Ezután Európába szerződött, de sérülés miatt hamar, 27 éves korában visszavonult. 1999-ben draftolták még a Sedin ikreket, és 210-ként utolsóként Henrik Zettenberget.

Kéremtisztelettel, D.Gromov megtisztelő meghívásának eleget téve vendégszereplek a tekintélyes jégkorongblogon. Átérezve a feladat komolyságát és a hely szellemét igyekszem szórakoztató és egyben informatív is lenni.
Továbbra is a Bodicsek blog az első számú otthonom. A jégkorong blogra csak néha írok, és az itt is megjelenik. Olvassátok mindkettőt!


Az NHL-ben a szezon végeztével a legnagyobb izgalmat az új játékosok draftolása jelenti. A draft  szabályai elég bonyolultak. A lényege, hogy a friss vér úgy kerüljön be a harminc NHL induló csapatba, hogy az megakadályozza a mezőny hosszútávú szétszakadását. Az európai fociban azé a csapaté az ifjú tehetség, akinek sok lóvéja vagy jó orvosai vannak. Az NHL-ben a gyenge csapatok választanak elsőként a draft listára feliratkozott játékosokból.  Hogy ki választ hamarabb, azt az előző szezonban elért helyezés és az NHL lottó vak szerencséje alakítja ki a végső sorrendet. Hét választási kör van egy évben. A csapatok kereskedhetnek egymás között a választási pozícióikkal. Még év közben is gyakori fizetőeszköz a következő évi draft pozíció.

Az észak-amerikai játékosok közül a 18 és 20 év közöttieket lehet draftolni. Az annál idősebbek szabadon szerződhetnek. Ezzel szemben az európai játékosok 20 év fölött is csak a drafton kerülhetnek be az NHL-be. Tehát, ha azt olvassuk áprilisban, hogy Ladányiék az NHL-ben, akkor ott valamire gyanakodni kell, hiszen előbb júniusban kell draftolni valakit ahhoz, hogy bekerülhessen.

1963-ban vezették be a draftolást az NHL-be. Azóta a legtöbb újonc a kanadai OHL-ből
érkezett, és a kanadai bajnokságokból jött az összes draftolt játékos fele. A többi az alsóbb rendű amerikai ligákból és európából. A legsikeresebb európai klub a CSzKA Moszkva, amelyikből eddig 60 játékos érkezett, pont annyi, mint a Memorila kupát dobáló Spokane Chiefs-ből.

Sok múlik a jó draftoláson, ez indíthat el egy csapatot felfelé. Ugyanakkor nem szabad túlértékelni. 1990 és 1999 közötti tíz évben összesen 2600 játékost draftoltak a csapatok, amiből kevesebb mint 500 olyan van akit legalább 200 NHL mérkőzésre beöltöztettek. Az eddigi legsikeresebb magyar játékosnak, Szuper Leventének négy ilyen meccse volt a Calgary Flames-szel, Vas Jánosnak meg idáig még egy sem. Durván a játékosok ötöde ragad meg, a maradék farmcsapatokban, alsóbb szintű észak-amerikai, vagy erős európai bajnokságokban játszik.

Nem mindegy az sem, hogy hányadik körben és hányadik helyen draftoltak valakit. A közelmúlt statisztikái alapján körönként feleződik az esélye a hosszútávú NHL karriernek. Az NHL-ben tartósan bentmaradt játékosok közel harmada elsőkörös volt. Az igazi császár az 1/1-es draft. Ők rendszerint később sem okoznak csalódást.  Tavaly Patrik Kane-t vitte el a Blackhawks, 2005-ben Sidney Crosby, 2004-ben Ovecskin volt a nyerő, előtte Marc-André Fleury, Rick Nash és Ilja Kovalcsuk. A legrégebben draftolt aktív játékos  Mike Modano, aki azóta az NHL legeredményesebb Egyesült Államokban született játékosa lett.

A sportmanagerek és játékosfigyelők mai korszakában kevés a nagy meglepetés a választásoknál. Nagyjából lehet tudni, hogy ki fog elkelni az első egy-két körben. Jórészt csupa riadt pattanátos gyerek, akik korábbi csapatukban nagy királyok voltak. Némelyikükből igazi legenda lesz, másokból stabil zongoracipelő vagy az sem. Ha jól figyelünk, és szerencsénk van, akkor elcsíphetjük a legendákat a születésüknél.

(A cikk némileg átszerkesztett és kijavított változata a jégkorong.blogon olvasható.)

Mike Myers (aka Austin Powers) új filmjében egy Indiában felnőtt amerikait játszik, aki visszatérve hazájába párkapcsolati gurut alakít. Küldetése, hogy segítsen jobbá tenni az emberek kapcsolatait és életét. Nem baj, ha ezzel komoly összegeket is keres. Első nagy megbízása, hogy tegye rendbe a Toronto Maple Leaf jégkorongozója és a csaja közötti viszonyt. A helyreállt kapcsolattól mindenki azt reméli, hogy megtörik a negyvenéves átok és a Toronto újra Stanley Kupát nyer. 

Habár a történet igen bugyután hangzik, megbecsüljük a jégkorongos hollywoody produkciókat. Mike Myers ügyes bohóc, az oldalán a fiúknak Jessica Alba, a csajoknak Justin Timberlake, és ügyes srác a torontói szuper csatárt játszó Romany Malco is, akit a Weeds-ből ismerhetünk.

A film június 16-tól az amerikai mozikban és a torrent oldalakon.

A nyolcvanas évek közepén volt egy karikatúra a Hahotában. Az apa korholja gyermekét: - Fiam, én a te idődben egy vacak személyi számítógéppel egész nap eljátszottam.

(Kane és Crosby urak kedvéért: a nyolcvanas évek közepén óriási dolog volt egy szakadt C64 vagy Spectrum.)
Ez már a 90-es évek közepe, de mintha egy évszázada lett volna.

Na, vége. Pont hatból lett meg a Stanley kupa győztese, ahogyan a The Hockey News jósolta. Csak nem a Pittsburgh, hanem  Detroit nyert.

A jó hír, hogy tényleg nagyon izgalmas volt az utolsó mérkőzés, ami még a legutolsó másodpercben is alakulhatott volna másként. Bár az összes ilyen fordulat ellenére valahogy a legelejétől lehetett tudni, hogy nem idén nyeri a Pittsburhg 1992 után a harmadik Stanley-jét. A Detroiton lehetett érezni a csúcsragadozók magabiztosságát, még akkor is, amikor percekre beszorultak a harmadukba. Tudtam, ha éhes lesz, enni fog.


Az előzetes esélylatolgatások sokkal nagyobb szerepet tulajdonítottak a Pittsburgh fiatalságának, mint azt az élet igazolta. A technikás játékuk is legfeljebb a kapuig működött. A 13 első körös draft teljesítménye nem volt elég magabiztos. Ami a döntőig vezető úton simán ment, az a döntőben sokszor kudarcot vallott. És bár egyre veszélyesebb lett a Penguins nem sikerült Therriennek fogást találni ezen a Detroiton.

A Red Wings úgy játszott, mint egy jól működő gépezet. Nem mint egy antiutópia, hanem mint egy szépen karbantartott svájci óra belülről. A régi alkatrészek (Hasek, Cheelios) a vitrinben, beépítve csak az üzembiztos darabok.

A döntő tanulsága, hogy elég dísztelen egy idegenben megnyert Stanley. A győztesek, mintha közönség nélküli jelmezes főpróbán gyakarolnák a kupaemelgetést, örömkiáltást. Azért nem katasztrófa, nem dobál be a közönség sörösdobozokat, mint itthon  (Borsodi Liga).  A 2002-es győzelemnek sokkal jobb hangulata volt. Az a sejtésem, hogy a hazai ünneplésre legalább egy évtizedet kell várni Detroitban. A játékosok érett férfikorban vannak, már nem annyira éhesek, hogy mégegyszer győzzenek a közeljövőben. Ezzel szemben a Pittsburgh tele van tehetséges és nagyravágyó fiatallal. Emellett Lemieux (a legendás játékosból lett klubtulajdonos) nagyon szépen építkezik. A Pens végig alárendelt, de méltó ellenfele volt a Detroitnak. Úgyhogy lesz még Stanley győztes a Pittsburgh ezzel a gárdával. Tudja jól ezt az a gimnazista korú srác is, aki ma feltűnt a Millenárisban egy 1992-2002 közötti Pens logós hokimezben, miközben mi petanque-oztunk.

Küldöm ezt pozitív töltetű a számot Crosbynak, Goncsárnak, az összes Pingvineknek és mindenkinek aki szereti.