Vége a 2010-es jégkorong világbajnokságnak, amit 2008 után ismét a magyarok nélkül rendeztek. Semmi nem úgy történt, mint ahogyan várni lehetett az elején, de lépésenként szinte minden kiszámítható. Két meccset, és a VIP ellátmányt közelről is láttam. Nézzük a tanulságokat!

forrás: Flickr

Fékezett habzású vb

Azokban az években, amikor téli olimpia is van, a sztárok körében alacsonyabb a részvételi hajlandóság a világbajnokságon. A legjobb játékosokat, már jó ideje elengedi az NHL az olimpiára. Utána csak az ér rá, aki nincs versenyben a Stanley kupáért. Közülük is elég sokat elfáradnak a tavasz végére. A legjobbak már letudták az olimpiával a hazájuk iránti kötelezettségüket. Sok ilyenkor a fiatal, vagy a karrierjük összegzésén dolgozó idősebb játékos. Ebből következően kiszámíthatatlan dolgok történnek. Kevesebb a kenyerét légiósként kereső játékos, így nagyjából lemérhető a nemzeti bajnokságok színvonala. És lemérhető a motiváció szintje. A hatvanas évekig nem rendeztek világbajnokságot az olimpia éveiben. Mit vesztenénk ezzel? Nem túl sokat. Habár az idei torna is hozott izgalmas csatákat, nem dőlt volna össze a világ, ha idén csak az olimpiai tornát rendezik. Egyszerűen nincs piac három hónappal az olimpia után és az NHL rájátszás alatt még egy jégkorongos világversenyre. Például jó félházzal ment az Oroszország - Kanada.

VIP-ban

Egy játékon nyertem két jegyet meg szállást a kölni negyeddöntőkre. Nem panaszkodhatok: Finnország játszott Csehországgal, estére pedig vettünk jegyet az Oroszország-Kanada mérkőzésre. A legjobb és a legolcsóbb helyeken ültünk. Mindkettőről remekül lehet követni az eseményeket. A VIP részen az átható pacsuliszag az, ami csökkenti az élvezetet. Mintha kötelező lenne az IIHF kötelékébe tartozó szövetségek akkreditáljainak egy fél liter Fahrenheit arcvizet magukra locsolni. Néha fullasztó volt. Öltönyhöz és farmer+zakó kombinációhoz egyaránt passzolt az illatfelhő. Nem tudom mi lehet ez, talán még fiatal korukban az öltözőben elvesztették a szaglásukat ezek a sportvezetők.

A jobbik része a VIP jegynek az ellátmány volt. Kaja-pia, de jól elkészített ételek, amiket pincérek hordoztak, és nem félig hűlt házhozszállítós pizza. Nem voltunk éppen öltönyben, sem arcszesz felhőben, de a karszalga előhozta minden ajtónállóból és hostessből a mosolygóst. Mi így küzdöttünk az előítéletek ellen.

A nép között

Az orosz-kanadai meccsre a legolcsóbb állóhelyre volt jegyünk. A VIP után ezt őrzik a legjobban. Külön ellenőrzés és pecsét után lehet bejutni a dühöngőbe. Bal kezemen a városházi fogadásra szóló karszalag, jobb kezemen a kemény mag helyére szóló pecsét. Világi érzés! 

Németországban egészen elenyésző a kanadai kisebbség. Ellenben él legalább 3,5 millió orosz az országban. Aki járt már itthon Arbat üzletben, az ellenőrizheti, hogy az összes Magyarországon árult orosz ételt Nürnbergben gyártják. Az orosz válogatott tehát hazai pályán játszott. A szurkolók nagy része tökéletesen beszélt németül is. Itt az arcszeszt a hónaljszag és ruhába ivódott hónapos cigiszag váltotta fel. A gazdagabb urak, fiatalabb macáikkal drágább helyen űltek. A hangulatra nem volt panasz. Mindenki nagyon kedves és figyelmes volt a parázs hangulat ellenére. Óriási volt az öröm a kanadaiak megleckéztetése felett. A revans sikerült.

Az orosz-német identitás aláfestésére álljon itt egy friss sláger. A RotFront az egyik legnépszerűbb berlini bulizenekar. Ráadás: Wahorn Simon személyében magyart is oroszosítottak.

A finnek Európa japánjai

Erre most jöttem rá, pedig már tavaly is furcsa volt valami Svájcban. Kik ezek a nagydarab, extrém figurák, akik szégyenlősen ácsorognak sörükkel? Hétközben vajon hogy néznek ki, hol dolgoznak, és hogyan viselkednek? Erre nem kaptam választ, de megerősödött a gyanúm, hogy a finnek inkább a japánok rokonai. Munkamániások, céltudatosak, magukba szívnak minden kulturális hatást, amit menőnek éreznek és oldja a munkamánia és depresszió nyomorát. A finnek is megcsinálnak mindent, amit a fejükbe vesznek. Sok szorgalommal elérik, hogy menők legyenek olyan dolgokban, amiben inkább csak utánoztak. Kitalálták, hogy a gumicsizmánál jobban fizet a mobiltelefónia. Kitanulták, jól végzik. A favágásnál jól jön a frankó szerszám, egy ütős balta, dizájnos láncfűrész és minden ami jól vág. Megalapították a Fiskarst. Megtetszett nekik a hoki, és rájöttek, hogy náluk is hideg van: ráfeküdtek a jégkorongra. Ahogy a japánoknak, nekik is gondjuk van az alkohollal, és ők is szívesen majmolnak minden divatot a popkultúrában. Ami alapvetően szimpatikussá teszi őket, hogy mindezt tundrai nagy lélekkel és uráli közvetlenséggel teszik. A fúziós rockabilly (Leningrad Cowboys) után most éppen elsöprő erejű tangó hullám pusztít Finnországban.

Hogy a jégkorongról is essen szó

A finnek fantáziátlanok és elég kemények voltak. Nem villogtak a sztárok, és csapatként sem mutattak valami nagy egységet. Túl azon, hogy ők a depresszió ellen gazdagodással, tangóval és hokival küzdő rokonaink, nem láttam semmit, ami miatt szorítani tudtam volna értük. A cseheknél legalább ott van Jágr, aki ugyan egyre lassabb, de csodálatosan fedezi a pakkot, és osztja a korongokat. A finnek ellen nagyon sokat kapart még a Novotny, akit messziről ki lehetett szúrni csodálatos lobonca miatt. Meg amúgy is Botas volt az első korim. Szóval, a céltudatosabb cseheknek szurkoltam. Ki is kaparták a végére a továbbjutást.

Az oroszok nagyon meggyőzőek voltak a fiatalokkal felálló Kanada ellen. Szembetűnő volt a sebességkülönbség a finn-cseh meccshez képest. Mindez a döntőre már majdnem teljesen el is tűnt. Már egy ideje nem értem, hogy miért erőltetik a kanadaiak még mindig ezt a dump & chase (belőtt korong és hajrá) játékot. Az utóbbi egy-két évtizedben eléggé felértékelődött a hokiban a birtoklás. Meg aztán régen volt az, hogy termetben, aggresszivitásban mindig felülmúlták az ellenfelet és visszanyerték a sarokban a korongot. Mindenki játsza a kanadaiak játékát, amennyire muszáj. De sokkal hatékonyabb és a közönségnek szebb is, ahogyan egy orosz támadás felépül. Az oroszok megérdemelten jutottak tovább és meneteltek a döntőig az idei második maflásért, ami kétségtelenül kijárt nekik. Kéne valaki Bikov helyére, aki tud valamit kezdeni ezzel a sok nagy egyéniséggel a csapatban. 2008-ban még az év edzőjének választották. Idén biztosan nem lesz az.

VB-re érdemes menni, mert jó a hangulat, maga színvonalú, kulturált a szórakozás. Aki teheti, jövőre menjen el egy-két meccsre Szlovákiába. Remélem, addigra nem húzza újra a szögesdrótot a féleszű Fickó!